Fizikai aktivitás, mozgás, sport

Az emberi test olyan részét alkotja a világegyetemnek, amelynek tökéletes egyensúlyban kell lennie, úgy alakultunk, hogy pontosan adott mennyiségű gyakorlásra van szükségünk, sem többre, sem kevesebbre. Ha megvan az egyensúly, akkor kialakul a jó közérzet, ami elengedhetetlen az élet minőségének kialakításához

A mozgás és az egészség szoros összefüggést mutat, ami történelmünk folyamán különösképpen alakult. 3000 évvel ezelőtt az indiaiak és a kínaiak leírták könyveikben, hogy mennyire fontos a testmozgás, a görögök szintén fontos szerepet játszott a fizikai aktivitás fontosságának hangsúlyozásában, hiszen ki ne emlékezne Herodikusra, aki i.e. 400-ban képzettségét tekintve orvos és testnevelő tanár volt. Ő volt az, aki először rögzítette a fizikai aktivitás, a testmozgás fontosságát a betegségek megelőzésében, a gyógyításban. Galenusz óta tudjuk, hogy a testedzés haszna kétszeres, megszabadít a káros váladékoktól, és kondíciót ad a test szilárd részei számára. Az ő tananyagát fejlesztette tovább Mercurialis a középkorban (1500-as években), aki elsőként fejtette ki azt, hogy az öregek számára speciális testmozgás ajánlott, amely óvja az egészséget. A XX. század első felében előtérbe került a fittség fogalma, testnevelő mozgalmaival, majd a XX. század második felében új tartalmat kapott a tudományos-technikai forradalom eredményeképpen.

A mérési eredmények és az automatizáció új távlatokat nyitott a testmozgás szerepének felmérésében, értékelve a rendszeres testmozgás pozitív hatásait:

  • csökkenti a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázatát,
  • egyes rosszindulatú daganatok kialakulásának a lehetőségét (emlő, prosztata, stb.)
  • a kettes típusú cukorbetegség
  • a magas vérnyomás
  • az elhízás kialakulásának lehetőségét
  • a légzőrendszer, a légzési funkciók kapacitása javul
  • felgyorsul az anyagcsere
  • javul az immunrendszer funkciója

Azon túlmenően különös előnyei vannak, idős korban a testedzésnek, hiszen képessé teszi az idős embert:

  • a napi tevékenységek elvégzésére kifáradás nélkül,
  • a betegségek utáni gyors és teljes felépülésre,
  • a betegségek kialakulásának kockázatát csökkenti

Az egészséges életmód minden életkorban fontos, csak éppen a különböző élet szakaszokban más-más célokra kerül a hangsúly.

A harmadik életszakaszt bizonyos visszafogottság jellemzi, de a fő cél ezekben az években a rekreáció és az egészség megőrzése. Az ember 25 éves kora körül éri el a maximális teljesítőképességét, ezért indokolt az az eljárás, amely az erre a korra jellemző adatokhoz hasonlítja az időskorra jellemző adatokat. Az előbbit 100%-nak véve, százalékban adja meg a csökkenést, ezért lehetőség nyílik az egyes változók összehasonlítására.

Fitomed